A kurzus olyan, rendkívül hasznos tanulási módszereket mutat be, amelyeket a művészetek, a zene, az irodalom, a matematika, a természettudományok, a sport és más szakterületek művelői használnak. A kurzus során bemutatjuk, hogyan használ az agy a tanuláshoz két nagyon különböző állapotot, és hogyan tudja tömbösíteni az információt. Szó lesz továbbá kompetencia-illúziókról, memóriatechnikákról, a halogatás kezeléséről, és a legjobb gyakorlatokról, amelyek kutatások alapján a leghatékonyabb segítséget nyújtják nehéz tárgyak tanulásában.
Ezek a módszerek a tanulandó területen való jártasságtól függetlenül képesek megváltoztatni a gondolkodásunkat, ezen keresztül pedig az életünket is. Ha valaki máris szakértő, az agy rejtelmeibe való betekintés akkor is hasznos lesz a következőkben: új lendületet kaphat a tanulásban elért sikereihez, olyan vizsgatippeket ismerhet meg, amelyekre nem is gondolt volna, és olyan meglátásokra tehet szert, amelyek segítenek optimalizálni a házi feladattal és a feladatmegoldással töltött időt. Ha valakinek nehezére esik a tanulás, itt a praktikák olyan áttekinthető tárházára bukkan, amelynek segítségével fel tudja venni a fonalat. Ha valaha is arra vágytunk, hogy valamiben fejlődni tudjunk, akkor ez a kurzus szolgálhat számunkra útmutatóként.
A tanulás tanulása: Hatékony mentális eszközök, amelyek segítenek megbirkózni a nehéz tantárgyakkal című Coursera kurzus Barbara Oakley és Terrence Sejnowsky Learning How to Learn (LHTL) kurzusának magyar változata, mely a Szegedi Tudományegyetem munkatársai közreműködésével valósult meg.
A kurzus felvehető az angol nyelvű Mindshift („Szemléletváltás”) elnevezésű, kapcsolódó kurzustól függetlenül, azzal párhuzamosan, vagy akár előtte. (A tanulás tanulása fókuszában inkább a tanulás áll, a Mindshift fókuszában pedig inkább a karrierépítés.)
A kurzus teljes, portugál nyelvű verziója az alábbi linken érhető el: https://www.coursera.org/learn/aprender
A kurzus teljes, spanyol nyelvű verziója az alábbi linken érhető el: https://www.coursera.org/learn/aprendiendo-a-aprender
A kurzus teljes, kínai nyelvű verziója az alábbi linken érhető el: https://www.coursera.org/learn/ruhe-xuexi
Bár az élő agy nagyon bonyolult, ez a modul metaforákat és analógiákat használva segít megérteni a működését. Alapvetően különböző gondolkodásmódokat fognak felfedezni, és megtudhatják, hogyan használhatják ezeket a tanulás hatékonyságának növeléséhez. Megismerkednek a halogatás kezelésével, és praktikus ismereteket szereznek a memóriáról, ráadásul meglepően hasznos információkhoz juthatnak a tanulás és az alvás kapcsolatáról. (Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a modulnak az elvégzése egy órát vesz igénybe - az efölötti idő a választható tevékenységekre vonatkozik.)
What's included
15 videos4 readings2 assignments1 peer review
Show info about module content
15 videos•Total 118 minutes
Mit jelent a fókuszált és a diffúz állapot?•5 minutes
Terrence Sejnowski and Barbara Oakley--A kurzus felépítése•3 minutes
Fókuszált és diffúz állapot - avagy jól jön egy kis Dalí•4 minutes
Mi a tanulás?•6 minutes
Előzetes a halogatásról•5 minutes
Gyakorlat teszi a mestert•6 minutes
Mi a memória?•5 minutes
Az alvás fontossága•3 minutes
Hogyan lehet többet megjegyezni: AI-alapú kártyák szórványos ismétléssel•7 minutes
Interjú Dr. Terrence Sejnowskival•15 minutes
Az 1. modul összefoglalója•4 minutes
Lehet izgulni, hogy mi következik! Mary Anne Nestor tuti tippjei•1 minute
Interjú Benny-vel, az "ír nyelvzsenivel" a nyelvtanulásról•20 minutes
Interjú Dr. Robert Bilderrel a kreativitásról és a problémamegoldásról•16 minutes
Interjú az írásoktató Daphne Gray-Granttel•19 minutes
4 readings•Total 20 minutes
Üdvözlet és kurzus információk•10 minutes
Ismerje meg a csoporttársait!•10 minutes
Olvasmány: fókuszált vagy diffúz állapot•0 minutes
Olvasmány: Poszt szorongásról, depresszióról és PTSD-ről A tanulás tanulása kurzus egy tanulója tollából•0 minutes
2 assignments•Total 60 minutes
Bevezető kvíz (Rengeteg izgalmas és hasznos információval!)•30 minutes
Mi a tanulás?•30 minutes
1 peer review•Total 60 minutes
Esszé a tanulás során jelentkező kihívásokról•60 minutes
Tömbösítés
Module 2•3 hours to complete
Module details
Ebben a modulban a tömbökről fogunk beszélni. A tömbök olyan kompakt csomagok, amelyekhez az elme könnyen hozzáférhet. Szó lesz arról, hogyan tudunk tömböket formálni, hogyan használjuk őket a tananyag megértésének javítására és a kreativitás fejlesztésére, és hogy hogyan segítenek a tömbök abban, hogy a dolgozatokon jobban teljesítsünk. Megvizsgáljuk a tanulás során tapasztalt kompetencia illúzióját, a túltanulás kihívásait és az időszakos tanulás előnyeit.
What's included
11 videos1 reading3 assignments
Show info about module content
11 videos•Total 78 minutes
Bevezetés•1 minute
Mi a tömbösítés?•6 minutes
Hogyan tömbösítsünk? - 1. rész•5 minutes
Hogyan tömbösítsünk? - 2. rész•7 minutes
Kompetencia-illúziók•9 minutes
Mi motivál bennünket?•5 minutes
A tömbök könyvtárának értéke•6 minutes
Túltanulás, leblokkolás, Einstellung és fókuszváltás•9 minutes
A 2. modul összefoglalója•4 minutes
Interjú Dr. Norman Fortenberry-vel, aki az MIT diákja volt•10 minutes
Interjú Scott Younggal, a tanulás "Marco Polo"-jával•16 minutes
1 reading
Olvasmány: Tömbösítés•0 minutes
3 assignments•Total 90 minutes
Ismétlő gyakorlás•30 minutes
Ismétlő gyakorlás•30 minutes
Tömbösítés•30 minutes
Halogatás és memória
Module 3•4 hours to complete
Module details
Ebben a modulban két szorosan összefüggő fogalomról lesz szó, a halogatásról és a memóriáról. Sok időbe telik az olyan stabil tömbök kiépítése a hosszú távú memóriában, amelyeket a rövid távú memóriánk könnyen el tud érni. Ezért olyan fontos a halogatás kezelése. Végezetül pedig megemlítjük a legjobb módszereket, amelyek segítségével hozzá tudunk férni az agyunk leghatékonyabb memóriarendszereihez.
What's included
14 videos1 reading3 assignments1 peer review
Show info about module content
14 videos•Total 107 minutes
Mi a halogatás és a memória?•1 minute
A halogatás kezelése: könnyebb és hasznosabb, mint gondolnák•6 minutes
Zombik mindenhol•3 minutes
Jön a hullám: folyamat kontra eredmény•4 minutes
A zombik segítenek, ha megzabolázzuk őket•6 minutes
Az élet és a tanulás összehangolása•5 minutes
A halogatás – összefoglalás•2 minutes
A memória mélyrétegeinek feltérképezése•7 minutes
Mi a hosszú távú memória?•5 minutes
Értelmes csoportok kialakítása és az elmepalota módszer•6 minutes
Memória – összefoglalás•3 minutes
Interjú Nelson Dellis-szel, az USA négyszeres memóriabajnokával•23 minutes
Interjú Dr. Robert Gamache díjnyertes, kétnyelvű tudóssal•15 minutes
Interjú Keith Devlinnel (Stanford), az amerikai közrádió "matek fickójával"•20 minutes
1 reading
Olvasmány: Halogatás és memória•0 minutes
3 assignments•Total 90 minutes
Ismétlő gyakorlás•30 minutes
Ismétlő gyakorlás•30 minutes
Halogatás és memória•30 minutes
1 peer review•Total 60 minutes
Záró projekt: Tanuljon, miközben másokat tanít tanulni•60 minutes
A reneszánsz ismeretszerzés és képességeink kibontakoztatása
Module 4•4 hours to complete
Module details
Ebben a modulban még többet szólunk az olyan fontos gondolatokról és módszerekről, amelyek fejlesztik a tanulási képességeinket. Az is kiderül, hogyan tudunk hasznosabban együttműködni tanulótársainkkal, hogyan tudjuk számba venni az erősségeinket, és hogyan tudjuk elkerülni az imposztor-szindrómát. A vadászpilóták és a sebészek feladatlistákat használnak a fontos teeindőik elvégzéséhez – ilyet bárki használhat a vizsgákra való felkészülés során. Végezetül pedig még többet hallhatnak majd a tanulással teli élet örömeiről!
What's included
16 videos3 readings3 assignments
Show info about module content
16 videos•Total 140 minutes
Mitől leszünk jobb tanulók?•5 minutes
Mi a reneszánsz tanulás, és hogyan tudjuk kiteljesíteni a bennünk rejlő tehetséget?•2 minutes
Alkossunk élénk képi metaforát vagy analógiát•4 minutes
Nem kell irigyelnünk a zseniket•6 minutes
Változtassuk meg a gondolatainkat, és megváltozik az életünk•6 minutes
A csapatmunka értéke•6 minutes
A vizsgát előkészítő lista•3 minutes
Előbb a neheze, majd ugrás a könnyebbre•5 minutes
Hasznos útravalók a vizsgázáshoz•6 minutes
A 4. modul összefoglalója•3 minutes
A kurzus lezárása: Terrence Sejnowski és Barbara Oakley•3 minutes
1. rész: Hogyan NE vizsgázzon, interjú Dr. Richard Felderrel és Dr. Rebecca Brenttel•11 minutes
2. rész: Valami újat tanulni, interjú Dr. Richard Felderrel és Dr. Rebecca Brenttel•9 minutes
3. rész: Az imposztor-szindróma és a halogatás kezelése, interjú Dr. Richard Felderrel és Dr. Rebecca Brenttel•10 minutes
John Maguire író (readablewriting.com) a tárgyak írásokban való elhelyezésének fontosságáról•20 minutes
Interjú William Craig Rice-szal a humán tudományok tanulásáról•41 minutes
3 readings•Total 11 minutes
Kérjük, értékelje a kurzust a Class Centralon•10 minutes
Olvasmány: A reneszánsz ismeretszerzés és képességeink kibontakoztatása•0 minutes
Viszlát és helló!•1 minute
3 assignments•Total 90 minutes
Ismétlő gyakorlás•30 minutes
Ismétlő gyakorlás•30 minutes
Záró teszt•30 minutes
Instructors
Instructor ratings
Instructor ratings
We asked all learners to give feedback on our instructors based on the quality of their teaching style.
When will I have access to the lectures and assignments?
To access the course materials, assignments and to earn a Certificate, you will need to purchase the Certificate experience when you enroll in a course. You can try a Free Trial instead, or apply for Financial Aid. The course may offer 'Full Course, No Certificate' instead. This option lets you see all course materials, submit required assessments, and get a final grade. This also means that you will not be able to purchase a Certificate experience.
What will I get if I purchase the Certificate?
When you purchase a Certificate you get access to all course materials, including graded assignments. Upon completing the course, your electronic Certificate will be added to your Accomplishments page - from there, you can print your Certificate or add it to your LinkedIn profile.
Is financial aid available?
Yes. In select learning programs, you can apply for financial aid or a scholarship if you can’t afford the enrollment fee. If fin aid or scholarship is available for your learning program selection, you’ll find a link to apply on the description page.